Amalgámtömés helyett

Szerző: Dr. Pávay Éva

Ki ne hallott volna arról, hogy meglévő – esetleg még iskola fogászaton 20 éve készült -amalgámtöméseinket ilyen vagy olyan okokból célszerű lenne kicseréltetni. Egy kis segítséget szeretnénk nyújtani ebben a kérdésben.

Az amalgám, amit fogtömésre használnak, higany(50%), ezüst, cink, és réz keveréke. Évtizedeken (évszázadokon) át megfelelt a fogorvosok elvárásainak, igen tartós volt és nem utolsó sorban az ára is kedvező. Elsőként egy svéd kutatócsoport bizonyította, hogy az amalgámból felszabaduló higany komoly egészségkárosító hatással lehet az emberi szervezetre. Ekkor váltak egyre többen bizalmatlanná az addig veszélytelennek hitt tömőanyaggal szemben.

Az egykori Szovjetunióban és Japánban már 1985-ben, Svédországban pedig 1991-ben betiltották az amalgám használatát. Németországban is korlátozás van érvényben: várandós és szülőképes nőknek, valamit gyermekeknek tilos, egyéb esetekben pedig csak az őrlő fogaknál megengedett amalgám tömést készíteni.

Az amalgámtömésből felszabadult higany okozta tüneteket okozhat a szájüregben (színváltozás a fogakon, fogínygyulladás és -elszíneződés, nyálkahártya gyulladás, fémes íz érzés, megnövekedett nyáltermelés ). Az ilyen tömések egyrészről a szemnek sem kellemesek, másrészről a fogaknak is árthatnak. A hő hatására a fém tömés kitágul, hideg hatására összehúzódik, így meggyengíti a fogat amelyet védeni hivatott. Ugyanakkor a tömés széle mellett rés keletkezik ahol a lepedékben található baktériumok megtapadnak aminek hatására a tömés mellet vagy alatt szuvasodás alakulhat ki. Ez a folyamat sokszor észrevétlen marad addig amíg már túl késő.

Vitathatatlanul ki kell cserélni egy amalgámtömést, ha:

  • felszíne rücskös, lyukacsos, fekete (ebben az esetben valószínűleg a tömés alászuvasodott)
  • hidegre, melegre, édesre a fog fájdalommal reagál
  • állandó fémes íz a szájban
  • a tömés esztétikailag zavaró helyen található

Ha már megvan az elhatározás, hogy meg szeretnénk szabadulni a fogainkban éktelenkedő feketeségtől mégis milyen tömést válasszunk?

Fémmentes tömések

Fényrekötő esztétikus tömések (“fehér tömés”, “lézeres tömés”) előnye, hogy nem jár ép foganyag feláldozásával, hiszen csak a fertőzött, szuvas rész eltávolítása elegendő a tömés készítésekor, mivel a tömés anyaga hozzáköt a foghoz. Nem kell többet eltávolítani annak érdekében, hogy a tömés bent maradjon, mint az amalgám tömés esetén. Jobb a széli záródás (a tömés és a fog között nincs rés). Nem gyengíti meg a fogat, mivel hő tágulása elhanyagolható. A fogat eredeti állapotára állítja vissza (szilárdság, forma , szín). A mai modern anyagok és technikák birtokában már nagy kopás állóságúak.

Betétek (Inlay-Onlay)

Az inlay egy fogtechnikus által készített tömés melyet akkor választ a fogorvos, ha egy fogban kiterjedt szuvasodás van (a fog koronájából sok hiányzik, a szuvasodás a fogak csücskeit is érinti) és a fogat hagyományos töméssel ellátni már nem lehet. Így a még ép koronai részekből nem kell eltávolítani (lecsiszolni) mint azt korona készítésénél tennénk. Mivel laboratóriumi körülmények között készül, pontossága meghaladja a tömések pontosságát.

A betétkészítés lépései:

Első alkalommal helyi érzéstelenítésben eltávolítjuk a régi tömést és a szuvas részeket. A fogorvos lenyomatot vesz a fogról és a szemközti fogakról. Ezeket a lenyomatokat elküldik a fogtechnikusnak aki a betétet elkészíti, majd a fogat fogszínű ideiglenes töméssel látjuk el. Második alkalommal (két, három nap múlva) az elkészült betét beragasztásra kerül.

Betét készülhet:

  • szálerősített kompozitból (nagy szakítószilárdságú műgyanta üvegszálas megerősítéssel)
  • kerámiából (magas esztétikai igényeket elégít ki)
  • aranyból (a funkció szempontjából ez a legelőnyösebb)
  • kerámiával leplezett aranyból (funkció és esztétika találkozása)

Koronák

Ha már a fog koronai része nagy mértékben sérült, és sem töméssel sem pedig betéttel nem lehet helyrehozni, megoldásként marad a korona. Ez is hasonlóan készül mint egy betét, a fogorvos lenyomatot vesz és a technikus elkészíti a koronát, amelyet a fogorvos következő alkalommal a lecsiszolt fog csonkra mint egy kis védő sapkát ráhúz.

Gyűjtsenek bátorságot, és keressék fel fogorvosukat akkor is ha nincs panaszt okozó foguk, hiszen egy szép fogsor mindenki mosolyának ékköve.