Egy fog hiányának pótlása

Nagyon gyakran találkozik a fogorvos olyan pácienssel, akinek csupán egy foga hiányzik, és azt szeretné pótoltatni. Ennek megoldása leggyakrabban úgy történik, hogy a szomszédos fogak előkészítése után egy híd, vagy valamilyen hídszerű pótlás készül. Sok páciens azonban nem szeretné, hogy két egészséges, vagy esetleg már tömött foga kerüljön emiatt lecsiszolásra. Számukra kedvezőbb megoldás az, ha műgyökér, vagy orvosi nevén implantátum kerül beültetésre a foghiány területére, és arra kerül a csontosodást követően egy szóló korona. Így nem kell ép foganyagot eltávolítani. Másik fogkímélő megoldás lehet a fogszabályozás, amitől felnőtt korban sem kell tartani, megfelelő előkészítéssel és körültekintő tervezéssel ezek a foghiányok a saját fogak mozgatásával eltüntethetőek. Természetesen nincs két egyforma páciens, ezért a felsorolt lehetőségeket minden esetben szakorvossal kell megvizsgáltatni, röntgen készítése, a fogazat, a fogágy, a harapás vizsgálata, a csont vastagságának mérése, az arcüreg elhelyezkedésének ismerete elengedhetetlen a tervezés során. Nem utolsó sorban pedig figyelembe kell venni azt is, hogy mennyi ideje hiányzik az adott fog, és a szomszédos, valamint szemközti fogak hogyan mozdultak el azóta, mennyire záródott már a rés, ugyanis minél több idő telik el, annál nehezebb az eredeti állapotot helyreállítani.

Dr. Balog Zita
fogszakorvos