Rólunk mondták

Szuhai Attila

Kifejezetten jó hangulatot áraszt az egész rendelő! Nagyon szimpatikusak az ott dolgozó szakemberek, asszisztensek. Nagyon megnyerőek, kedvesek, és kompetensek a szakemberek!

Kubatov-Voina Kinga

Ha fogászat akkor csakis Önök!
Kifogástalan ellátás, ár érték arány megfelelő. Kedvesek és barátságosak az ott dolgozók.
Én is voltam már ott kezelve a kisfiam is első fogorvosi élményét ott szerezte és mosolyogva távozott.Ez számunkra nagyon fontos volt.Köszönjük

Aradi Tibor

Dr. Urbán Zitánál voltam, aki nemcsak velem volt végig nagyon kedves, de az asszisztensével is nagyon illedelmesen kommunikált. Ez külön tetszett.

Sóváriné Lakó Andrea

Jázmin doktornőnél jártam és azt hiszem soha többet nem fogok félni a fogorvosoktól.A doktornő és asszisztense rendkívül aranyosak voltak és szinte 2 perc alatt elmúlt a félelmem. Hosszú út áll még előttem, de biztos vagyok abban hogy minden fájdalom nélküli lesz, hiszen egy profi csapat kezei közé kerültem.

Nagy Andrea

Fancsali Mercédesz rendkívül kedves és megnyugtató volt. Mivel jeleztem, hogy félek a fogászati kezelésektől, végig figyelmesen és türelmesen állt hozzám, folyamatosan kérdezte, hogy minden rendben van-e. Profi hozzáállása és megnyugtató jelenléte sokat segített, nagyon jó élmény volt a kezelés.

G.Zs.

Eddig pechemre más helyeken a dicsért fogászatok munkásságát megtapasztalva, könnyeket tudtam ejteni és nem a boldogságtól, hanem kezeléstől és néha eredményétől is, de ez a max itthon úgy festett…eddig.
Azonban a Veres-Dentben a fogorvosok-szakorvosok és társaik emberséges-empatikus, figyelmes, udvarias és tisztelettudó, kedves hozzáállásuk + szakmai hozzáértés magas színvonalon művelését tekintve-megtapasztalva ledöbbentem, hogy ilyen létezik még és nem kell azon dilemmázni fogas gond esetén, hogy már az eutanázia is jobb, mint fogorvoshoz menni:)))
A kezelések valóban fájdalomtól mentesek, figyelnek a páciensre folyamatosan, az érzéstelenítők is hatásosak-beadását észlelni nem tudtam, az elvégzett munka minősége is példás.
Azt nem vallom, hogy szeretek majd fogorvoshoz járni jövőben, de nem lesz több trauma egy bármely kezelés, mint üres kisboltban bevásárolni:)
Köszönöm az eddigieket és remélem a továbbiakban sem csalódom csak pozitívan meglepődöm!

Erdélyi Katalin

Dr. Sipos Gabriella doktornő 2026. január 14-én gyökérkezelte a bal felső 6-os fogamat gigászi munkával, másfél órán keresztül dolgozva! Utána gyógytömést alkalmazott, amitől az egész bal oldalam fájdalma elmúlt szinte csodával határos módon! Nagyon szépen köszönöm! Végtelenül hálás vagyok a munkájáért! 🙂

Gódor Éva

Dr. Keresztúri Máté magas szintű szaktudása, empátiája elismerésre méltó!

Tótka Tamás

Mindig alapos kezelés kapok.

Mravik János

Nagyon kedves volt és aranyos mindenki!!! 🙂

Nagy Tamás

Tisztelettudó munkatársak, barátságos légkör.

Terebesi Sándor

Teljes mértékben elégedett vagyok az irántam nyújtott szolgáltatással.

Simek Karin

Szuper volt minden, fajdalom mentes, profi és gyors.

Dorina

Mindenki kedves, mosolygós, második alkalommal jártam itt bölcsességfog húzáson ami ismét gyors volt és fájdalommentes.☺️

Gabi

Maximális odafigyelés a páciensek igényeire, empátia.

Szigeti-Csomor Andrea

Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a recepción és a rendelőben is.

Horváth-Mezei Katalin

Minden nagyon profi, gördülékeny, az orvosok, az asszisztensek nagyon kedvesek, máskor is ide jövök.

Margitka

Kedves-segítőkész- szeretetteljes – nagyon profi 🙂

Krajczár Imre

Félelem volt bennem a kezelés előtt de megszűnt.
Gyors és fájdalom mentes kezelés volt.

Tóth Viktorné

Elégedett voltam orvosi és asszisztense hozzáállásával kedvességét el köszönöm.

Fekéné Király Mónika

Fekete Anna doktornőhöz járok és nagyon elégedett vagyok vele és az asszisztensével is nagyon kedves mindenki.

Emília

Kállai Réka doktornő nagyon ért a gyerekekhez. Kisfiamnak egyszerre két fogát tette rendbe. Gyermekem végig nyugodt maradt, majd mosolyogva szállt ki a székből.

Daróczi Magdi

Szeretném kiemelni Sipos Gabriella doktornő szakértelmét, hozzáértését, hozzáállását, kommunikációját. Évek óta kezel engem és gyerekeimet. Maximális bizalommal fordulok hozzá, bízom szakmai tapasztalatában és felkészültségében. A betegként megélt és asszisztenssel megtapasztalt kommunikációja pedig minden esetben tiszteletteljes, empatikus és megnyugtató. Ezúton is köszönöm a munkáját.

Juhos Gabriella

Vankó Regina kitűnő és kedves szakember.

Szilágyi Éva Nikolett

Segítőkészek,kedvesek és jó a kommunikáció egymás és a páciensek felé.

Gudor Zoltán

Nagyon elégedett vagyok! Kedvesek, segítőkészek jó hangulatban telik az ott töltött idő.

Holló Attila

Mindenki kedves, segítőkész, kezelés közben is többször megkérdezi a doktornő/doktor hogy minden rendben van-e.

Debreceni Mónika

Egyelőre mindennel tökéletesen elégedettek vagyunk a gyerekeimmel együtt. Minden kedvességet, precíz munkát köszönünk és a pontos tájékoztatást, segítséget.

Galbavi Mónika

Fogkőlevételen voltam és a hölgy nagyon készséges és alapos volt a kezelés és a tájékoztatás során is. Köszönöm szépen!

Katalin

Időpont nélkül érkeztünk sürgős esettel. Mindenki nagyon segítőkész volt, az unokám megkapta a szükséges ellátást.

Klenk József

Jól felkészült, kiváló szakemberek. Jó minőségű kezelés, korrekt tájékoztatás.

Ludvig Ágnes

Kállai doktornőnél voltunk. Ő is és az asszitense is elképesztő türelemmel, kedvességgel és szakértelemmel bántak a kisfiammal, akinek ez volt az első fogászati élménye. Igyekeztek tényleg élményszerűvé tenni neki ezt az alkalmat és végtelenül barátságos és nyugodt légkört tartottak fenn. Hálás vagyok nekik ezért, a legjobbakat a munkájukhoz a továbbiakban is:)

Szántai Szilvia

Kellemes és hangulatos légkör, a várakozás sem okoz gondot mivel szól a zene, a gyerekeknek mese vagy prevenció megy a tv-ben 🙂

Prokopics Anita

Maximálisan beteg központú, kedves doktornő és asszisztens. Professzionális ellátás és segítő hozzáállás a recepción.

Margitka Lugosi

Szeretetteljes, segítőkész és nagyon profi ellátás.

Katkóné Sebők Zsuzsanna

Vankó Reginához járok 6 havonta. Nagyon nagyon elégedett vagyok a hozzáállásával és a munkájával is. Mindenkinek ajánlom!

Magdi

Tisztelt Veres Dent Fogászati Központ Dolgozói! Ismételten köszönetemet szeretném kifejezni Önök felé. A recepción dolgozó kedves asszisztensek, végtelenül segítőkészek! A hirtelen kialakult fogászati problémámat Dr. Szabó Éva Krisztina kitűnő szakértelemmel orvosolta! A kezelés minősége kiváló! A kedves Doktornő és Eszter asszisztens megnyugtató, empatikus hozzáállását szívből köszönöm!

János Marianna

Tisztelt Veres Dent Fogászati Központ Dolgozói! Ismételten köszönetemet szeretném kifejezni Önök felé. A recepción dolgozó kedves asszisztensek, végtelenül segítőkészek! A hirtelen kialakult fogászati problémámat Dr. Szabó Éva Krisztina kitűnő szakértelemmel orvosolta! A kezelés minősége kiváló! A kedves Doktornő és Eszter asszisztens megnyugtató, empatikus hozzáállását szívből köszönöm!

Magdi

Fogkő eltávolításra Érkeztem Mercédeszhez. Nagyon kedves, figyelmes, precíz szakember.

Péter

Kedves recepciósok, szép tiszta igényes környezet.

Takács Szilvia

Gyönyörű tiszta váró. Kedves recepciósok. Megnyugtató asszisztensek. Szakszerű ellátás kedves kezelő orvos.

K. Szimi

Mindig nagyon kedvesen fogadnak, nem csak a recepción, de a rendelőben is. Az első olyan egészségügyi szolgáltatás, ahova szívesen és vidáman érkezem, nem szorongva.

Nagy Alicia

Magas színvonalú profizmus jellemzi az ellátást.
Keresztúri Máté Dr úr szájsebészeti ellátását vettem igénybe.
Fájdalommentes,és gyors volt.

Keresztényi Györgyi

Maximálisan elégedett vagyok a doktornővel,az asszisztensével és a recepcióval is.

Keresztényi Györgyi

Maximálisan elégedett vagyok a doktornővel,az asszisztensével és a recepcióval is.

Horváth-Mezei Katalin

Második alkalommal voltam bölcsességfog eltávolításon, mindenki most is nagyon kedves és profi volt.

Pappné Záhony Jolán

Kedves, oldott légkör, professzionális kezelés, tájékoztatás, magas szintű szakmai tudás.

Gáspár-Hiesz Ibolya

Kisfiam hirtelen begyulladt ínye kapcsán kértünk sürgősséggel időpontot. A recepciós hölgy mindent elkövetett, hogy fogadni tudjanak minket, ő is és az ellátást végző doktornő is maximális ügyfélközpontúsággal és profizmussal kezeltek minket! Köszönjük szépen!

Grigalekné Szabó Szilvia

Fancsali Mercédesz végezte az implantátum előtti fogkőleszedést. Mindent elmondott előtte és közben is a majdani beültetéssel összefüggésben is. Kedves volt és megnyugtató. Egy élmény volt nála lenni, méghozzá kellemes.

Pálla Zsolt

Dr.Papp Tibor és Kriszta munkájának minősége és hozzáállása kimagasló!
Tóth Katalin szintén!
Elismerésem az összes dolgozójuknak!

Balog Mihály Miklós

Dr. Sipos doktornő egy csoda, megnyugtató, aranyos és nagytudású.

Kozák Jánosné

Eszter nagyon-nagyon kedves, és egyáltalán nem fájt a fogkő eltávolítás!

Tóth-Nyerges Edit

Gyors pontos precíz, valóban le a kalappal. A fogorvos maximális szaktudása, mellette az asszisztensek, kiváló csapat. Hihetetlen. Ez a gördülékenyen munkavégzés. Profi csapat! Mindenkinek ajánlani fogom! Nagyon szépen köszönöm a munkájukat!

Orsi

Kellemes légkörű váró, kedves, segítőkész emberek. Profi orvosok!
A foghúzás során semmit nem éreztem,az asszisztens hölgy folyamatosan mondta hogy épp mit csinál a Dr. Úr.

Vidra István

Minimális várakozás.
Gyors, fájdalommentes kezelés.
Maximális szakértelem.

S.A.

Szeretném megköszönni a Veres-Dent Fogászati Központbak, hogy ilyen gyorsan biztosítottak számomra időpontot!
Selmeczi Áron doktor úr nagyon kedves, alapos, megnyugtató a személyisége, mely számomra rendkívül fontos. Nagyon szépen köszönöm ezúton is munkáját! További sikereket kívánok!

Ivett

Szívből ajánlom Mercédeszt, aki egy rendkívül kedves és profi. Már az első perctől kezdve megnyugtató, figyelmes volt, minden lépést érthetően elmagyarázott, és rengeteg hasznos tanáccsal látott el. A biofilm terápia és Mercédesz munkája egyszerűen egy csoda! 🤩 Szinte semmit nem éreztem, pedig általában nagyon érzékenyek a fognyakaim. Ritkán tapasztal az ember ilyen kíméletes, mégis alapos kezelést. 😊 Nagyon köszönöm!

Major Nándor

Rendkívül kedves és felkészült volt a doktornő! A gyermeket nagyon jól kezelte.

Krajczár-Sömen Vivien

Öröm visszajárni ide, mert mindig mindenki nagyon kedves. A fogorvosom, Selmeczi doktor úr is, az asszisztense, Vanda is. A jelenlegi kezelés alkalmával más asszisztens volt jelen, akinek a nevét sajnos nem tudom, de ő is egy tünemény volt.😊 A kezelések alkalmával a doktor úr rendkívül alapos, elképesztő szaktudással rendelkezik és minden alkalommal arra törekszik, hogy a legtökéletesebb munkát adja ki a kezéből. A kezelések végén mindenről pontos tájékoztatást kapok. A rendelő mindig tiszta, az asszisztensek hozzáértők, mindig tudják mit hol találnak, gyorsan reagálnak a doktor úr kérésére és precízek. A recepción a kolléganők mindig kedvesen, mosolyogva fogadnak. Az épület, a folyosók, a rendelők, a mosdók tisztasága 5* minden alkalommal. Nem tudok negatív véleményt írni, mert látszik, hogy folyton mindenki arra törekszik, hogy a lehető legjobbat nyújtsa a betegek felé. Ez sikerül is!

Timi

Mindig féltem a fogászati beavatkozásoktól.
Itt tudom, hogy jó kezekben vagyok. Mindenről tájékoztatnak a beavatkozások alatt, mikor és mit fognak épp csinálni.

Boros Kiara

Komfortos, nyugodt környezet. A biofilmes technika egyáltalán nem kellemetlen, meglepően könnyen viselhető. A dentálhigiénikus (Vankó Regina) nagyon kedves, barátságos. Köszönöm szépen.

Csikós Katalin

Minden szempontból megfelel. Családilag járunk a kezelésekre,akármelyik szakorvoshoz kerültünk, mindig a legjobb tudásuk szerint jártak el.

Rekvényi Márta

Nyugodt, békés atmoszféra. Mindenki kedves, segítőkész. Gyerekekkel nagyon előnyös, hogy tudnak a várakozás közben mesét nézni, mert eltereli figyelmüket a stresszről.

Dobrocsiné Ildikó

Mindig mindenki kedves, segítőkész.
Az asszisztens figyelmes, mosolygós, oldja a feszültséget.

Halász Annamária

Nagyon kedves munkatársak. A kezelés alatt is biztonságban éreztem magam. Tudtam, minden rendben lesz.

Cserepkainé Biró Eszter

Kislányommal járunk rendszeresen a rendelőbe, de péntek este nagyon megfájdult és bedagadt a foga. Kértem a recepcióst hogy valaki nézze meg mert biztos hogy sürgős beavatkozás kell. Áron doktor úr soron kívül fogadott és egyetértett hogy azonnali húzasra van szükség. Nagyon szépen köszönjük a gyors beavatkozást és a segítséget!!!

Szigeti Tara Liza

Kellemes atmoszféra, segítőkész recepciósok és orvosok. Nagyon elégedett voltam a szolgáltatással.

Kotlárikné Vigh Mária

Kedvesek,oda figyelnek mindenre. Kezelés közben is kérdezgetnek,hogy minden rendben van e. Köszönöm a hozzáállásukat.

Mravik Ágota

Minden dolgozó kedves, előzékeny, segítőkész, informatív.

Remes Tamás

Papp doktor empatikus, türelmes, kompetens szakember és ember. A beteg – orvos kapcsolat nála bizalmon és biztonságon alapszik.

Hauser Brigitta

Panoráma röntgenre mentem. A recepciós hölgy kedves volt velem. Bejelentkezés után szinte azonnal behívtak. A röntgenes kolléganő pedig türelmes, segítőkész és nagyon kedves volt.

Mavridisz Fedra

Pávay doktornő és az asszisztense szuperek!

Dobrocsiné Ildikó

Mindenki nagyon kedves, segítőkész, türelmes, mosolygós.
Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Ha bármi gond lesz még a fogammal, biztos, hogy ide fogok jönni.

Grezner István

Nagyon kedves, segítőkész és tapintatos volt mindenki!

Kalas Márk

Tiszta szép rendelő. Segítőkészek és profik mindenben! Az ár/érték arány szerintem megfelelő!

dr. Győrbiró Dorottya

Sipos doktornő szakmai és emberi hozzáállása kifogástalan, minden szempontból kimagasló szakembernek tartom. A gyermekem bizalmát is rögtön elnyerte kedvességével és nyugodtságával.

Mayer

Segítőkész , lelkes, hozzáértő személyzet.

Csaba

Minden részletre kiterjedő tájékoztatás, kedvesség, szakértelem.

Keresztényi Györgyi

Nagyon elégedett vagyok, a doktornő szuper ügyes, kedves és türelmes. Az asszisztensnő is kedves, figyelmes, minden igényt kelégítenek. Végre szorongás nélkül megyek minden alkalommal! 😊

Porcsalmy Zsófia

Nagyon segítőkész személyzet (mindenki, akivel már dolgom volt), Fekete drnő nagyon alapos, lelkiismeretes, kezelés közben is folyamatosan tájékoztat,mi fog történni (fúróhangok, stb.)

Fekete Attiláné

Támogató környezet, a doki fájdalommentesen és gyorsan húzta ki a törött bölcsességfogamat. Semmit nem éreztem. Profi, elégedett vagyok. Ajánlom.

Gabor Prepok

Professzionális, minden szinten (kedves fogadtatás, teljes körű tájékoztatás, zseniális és fájdalommentes ellátás, tökéletes utó-követés, lezárás).

Gyürüs-Máder Mónika

Számomra nagyon jól esett az, hogy emberszámba vettek, hogy nem egy futószalagon kezelt „árunak” éreztem magam, hanem valóban rám figyeltek.

Marylin Ball Brown

We always appreciate the professionalism shown to us by all of the staff.

Marylin Ball Brown

We always appreciate the professionalism shown to us by all of the staff.

Izabella

Dr. Göndöcs György szakorvos és Vass Zsuzsanna asszisztens kezelésen jártam bölcsességfog eltávolításon. Teljesen meg voltam elégedve, a kezelés fájdalommentes volt és nyugodtabban éltem meg a beavatkozást miközben a doktor úr végig mondta mi történik, mit fogok érezni stb. Teljes mértékben meg voltam elégedve a munkájukkal és bátran tudom ajánlani.

Erdélyi Katalin

Dr Keresztúri Máté doktor úr profi volt! Határozott és nagyon jó szakember. Köszönöm! 😊

Tóth Éva

Doktornő nagyon kedves, mosolygós, szakmailag kimagasló. Az asszisztensek mindig nagyon segítőkészek és barátságosak, hozzáértők.

Dóra

Csendes, nyugodt környezet, nagyon barátságos, segítőkész doktornő. Gyorsan végeztem.

Grega Gábor

Az érkezéstől a távozásig csak pozitívumokat tudok mondani a rendelő minden munkatársáról. Részletes tájékoztatást kaptam előzetesen, illetve a beavatkozás utáni teendőimről. Kiemelném dr. Keresztúri Máté munkáját. Mivel korábban nem volt szükségem fogorvosi ellátásra, nem tudtam mire számítsak, így volt bennem félelem, de utólag teljesen alaptalanul. A bölcsességfogam eltávolítása fájdalom- és problémamentes volt.

Sümeginé Lukács Erika

Az asszisztensek aranyosak, kedvesek. A doktorúrnak arany keze van és nagyon precíz munkát végez.

Vidra István

Akut problémával jelentkeztem be. Aznap fogadtak. Az ellátás gyors, hatékony és fájdalommentes volt. Csak ajánlani tudom őket.

Gál Zsuzsanna

A váró/rendelő tiszta, kellemes. A személyzet barátságos, segítőkész.

Rostás Boglárka

A rendelő kiválóan felszerelt, tiszta, modern. Az orvosok tapasztaltak, kedvesek és precízek, pillanatok alatt történik az ellátás és meglepően fájdalommentes.

Varga Gyöngyi

A rendelő esztétikus, tiszta, jól felszerelt. Az ott dolgozók, készségesek, az orvosok szakmailag felkészültek, empatikusak, kedvesek, lelkiismeretesek. Mindenről részletes tájékoztatást nyújtanak, a kezelés menetéről, a várható költségekig bezáróan.

Bekő Nikoletta

A legjobb doki kezében voltam, máshoz nem is mennék a jövőben már! Az asszisztensek mind egytől egyig kedvesek és segítőkészek.
Köszönöm a rengeteg támogatást, amit nyújtottak, hogy végig nyugodt legyek! 🥰

Bakos János Lóránt

A kollégák nagyon segítőkészek, kedvesek gyorsak és rugalmasak.

Benedek Katalin

A kollégák nagyon kedvesek és magas színvonalon végzik a munkájukat. A legjobb fogászati rendelő, ahol eddig jártam.

Szécsi Márk

A Hölgyek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, minden információval elláttak amire szükségem volt. Szinte semmit nem kellett várakoznom. Köszönöm a segítséget!

Balatoni Istvánné

A fogászati ellátás tapasztalatom alapján kiváló.

Major Mihaly

A doktornő szakmailag nagyon felkészült volt és nagyon kedves és barátságosan kezelte a gyermeket!

Varga Gyöngyi

A doktor úr teljes körű tájékoztatást nyújtott a kezelésről, a lehetőségekről, a kezelés várható költségeiről. A doktor úr kedves, és nagyon alapos.

Nagyné Szabó Mónika

2009 óta járunk a Veres-Dent Fogászati Központba. Férjem és én is Dr. Sipos Gabriellához járunk, nagyobb fiúnkkal pedig Dr. Pávay Évához. Fogszabályozásra Dr. Srám Alízhoz járok.
A szájsebészeti részen több orvos is ellátott már minket. A recepciós munkatársak is mindig készségesen fogadtak és segítettek, ha bármilyen kérdésünk volt.
Ezen a helyen mindenki türelmesen, kedvesen és lelkiismeretesen állt hozzánk.
Fogorvoshoz senki sem szeret menni, de ha menni kell, akkor szívből ajánlom a Veres-Dent Fogászati Központot.

Rekvényi Márta

100% bizalom és elégedettség. Profi szakemberek, igényes környezet. Csak ide járok.

Varju Péter

Vankó doktornő a folyamatos tájékoztatás mellett nagyon professzionálisan és fájdalommentesen végezte a munkáját – ahogy mindig is. Mondtam is neki, hogy kb. úgy éreztem magam, mintha egy napközbeni pihenésre ültem volna be a fogászati székbe 🙂

Pakot Éva

Számomra , kellemes élmény volt a rendelőben tartózkodni. 🙂
A légkör tiszta , rendezett tágas barátságos megnyugtató, a kollégák pedig rendkívül segítőkészek és figyelmesek voltak.
A kezelés szakszerű, a beavatkozások fájdalom mentesek, magasan képzett személyzet, törekednek a (legkíméletesebb 🙂) minőségi anyagok beépítésére , a kommunikáció pedig kifogástalan – ritkán tapasztalni ilyen színvonalú ellátást.
Köszönöm a munkájukat!

Erdélyi Katalin

Fancsali Mercédesz higiénikus letisztította a fogaimról a fogköveket. Nagyon jól dolgozott és minden kérdésemre kedvesen válaszolt.

Erdélyi Katalin

Fancsali Mercédesz higiénikus letisztította a fogaimról a fogköveket. Nagyon jól dolgozott és minden kérdésemre kedvesen válaszolt.

Takács Gabriella

Mindennel nagyon elégedett vagyok, kb 15 éve járok a 3 gyerekemmel Schmidt Evelin doktornőhöz, azonkívül 2 gyerekem fogszabályozása is itt történt. Megbízható és kellemes hely, minden kérdésemre választ kapok. Megnyugtató, hogy röntgen és CT is rendelkezésre áll.

German Noémi

Nagyon elégedett vagyok Mindennel! A doktornő hozzáállása és szakmai tudása kimagasló számomra.

Arch

Csak Kállai Doktornőhöz fogok járni, kiváló tájékoztatást biztosított, gyorsan, precízen dolgozott.

Nagyné Gabriella

Fogtisztításra érkeztem a mai napon önökhöz.
A kezelés fajdalommentes, nagyon alapos volt. Kifejezetten jól éreztem magam a kezelés alatt. A dentálhigiénikus fantasztikus munkát végzett. Nagyon kedves és megnyugtató volt a személye. Végig tajékoztatott a kezelés folyamatáról, maximális figyelmet kaptam tőle. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Maurerné Papp Zsuzsanna

Nagyon meg vagyok elégedve mind a recepció mind az asszisztencia és a doktor Úr munkájával is!
Kedves, segítőkész, precíz, és szakszerű kezelést kaptam!

Nagyné Gabriella

Nagyon elégedett vagyok mindennel, amit az eddigi kezeléseim során tapasztaltam. Kezelőorvosom személye biztonságot ad, így jóérzéssel látogatom a rendelőt újra és újra. Ezúton is köszönöm neki, hogy mindennemű félelmemet szinte teljesen eloszlatta. Hálás vagyok mindenért.

Janicsák Tímea

Nagyon kedves személyzet, a doktornő is kedves, barátságos, partneri, türelmes.

V.A.

Sipos doktornő és az asszisztense is nagyon barátságos és segítőkész volt. Minden kérdésre válaszoltak, a kislányom félelmét oldották, a doktornő mindent részletesen elmondott neki, előre megmutatta mivel mi fog történni. Nagyon pozitív élmény volt látni is a helyzetet, illetve utólag a kislányom sem traumaként élte meg az első fogtömését, hanem az maradt meg benne, hogy a doktornő tényleg nagyon kedves és segített a fogán.

Zsóka Marianna

A Doktornő rendkívül kedves, türelmes, bátran lehet kérdezni de Ő is folyamatosan tájékoztat arról amit csinál. Nagy szaktudassal rendelkezik.

Szücs Heléna

Maximálisan elégedett vagyok, soha nem voltam még ennyire rövid várakozási idővel fogászaton, nagyon profi géppel dolgoznak és nagyon kellemes környezetben, a jövő fogászata volt számomra az élmény.

Pintér Zsófia

Hirtelen jelentkező fájdalommal fordultam a rendelőhöz amit egy kinőtt bölcsességfog okozott, hála a gyors segítségnek már aznap este jobban éreztem magam mert a fogat Kertész Doktornő eltávolította. Nagyon köszönöm a gyors segítséget és a rendelőben dolgozók munkáját!

Csordás Gyöngyi

Régóta járok már Dr. Pais Enikő fogorvoshoz és nagyon elégedett vagyok a munkájával. Alapos, körültekintő, és nagyon empatikus. Úgy gondolom, hogy jó kezekben vagyok nála, bizalommal szeretnék még sokáig hozzá járni (legalábbis, amikor szükség van rá). Ezúton is köszönöm a munkáját!

Bernard Lussing

We are very satisfied with Veres-Dent, which is also evident from the review. A very professional clinic with multiple specialties under one roof. All assistants we had to deal with were very friendly and helpful. All praise for the ladies. Without wanting to do an employee an injustice, we would like to mention two employees. First of all, dental hygienist Tima Garbacz who is professional and very friendly and who guides us through the cleaning process with humor. We also like to mention dentist Anna Fekete. An incredibly friendly, warm and nice dentist. With her, you don’t have to sit in the chair stressed.

Dr. Ford Annamaria

Mindenki nagyon kedves es segítőkesz volt. A doktornő szakmailag is és emberileg is szuper volt.

Niki

Ma délután hívtam a rendelőt és megoldották, hogy fogadjanak. A recepciós hölgy végtelenül kedves volt és mindent megmozgatott, hogy segítsen. Selmeczi Doktorúrhoz kerültem, aki szakértelmével és türelmével kimagasló szintet képvisel. Ezúton is köszönöm az egész Veres-Dent türelmét, hogy péntek este lévén is ennyire türelmesek voltak!

Veres István Ferencné

A rendelő atmoszférája nagyon barátságos, a kollégák kedvessége , segítőkészsége számomra teljesen kielégítő.

Kurucz Szilvia

Barátságos kedves szép tiszta környezet.Kényelmes bőr kanapé és fotelek.

Sima-Gócza Hajnalka

Dr. Schmidt Evelin a legkedvesebb fogorvos akivel valaha találkoztam, a kislányom a szívébe zárta őt, bátran járt a kezelésekre, mosolyogva távozott. Mindenkinek ajánlom a doktornőt aki gyermekkel érkezik vagy akiben félelem van, a kedves, közvetlen természete bárkit megnyugtat.

Tóth Andi

A legmeghatározóbb volt számomra, hogy használhattam a saját bögrémet öblítésre. Én ugyanis nem használok eldobható eszközöket, és gondoltam, hogy itt is lehetőség lenne ezt elkerülni. Kimondottan előremutatónak gondolnám, ha ezt a lehetőséget nyilvánossá tennék a környerzettudatos páciensek örömére. Nekem ez egy fantasztikus pluszt adott hozzá a kezeléshez. Hálásan köszönöm a lehetőséget.

Gecse Ferencné

Profi orvosok, profi dentálhigiénás kolléganő, profi asszisztensek, valamint nagyon kedves, segítőkész ügyfélszolgálati kolléganők. Köszönöm.

Porkoláb Petra

Nyugalmat árasztó, rendezett jó környezet. Kedves és segítőkész dolgozókkal találkoztam.

Gonda-Bőke Melinda

Kedvesek, figyelmesek, a gyermekekkel szemben türelmesek és óvatosak. A kezelések után mindig elégedetten megyünk haza.

Kovács Péter

A világ legaranyosabb, profi fogorvosa. Teljesen fájdalommentes kezelés, kiváló minőség.

Kiss Orsolya

Több, mint 10 éve járok Dr. Papp Tiborhoz és Farkas Kriszti asszisztenshez, szuper páros. Maximálisan meg vagyok elégedve, lelkiismeretes és profi szolgáltatás, családias légkör. Bármikor egy hirtelen felmerülő problémával is igyekeznek a legrövidebb időn belül fogadni. Itt a kezelés valóban a gyógyításról szól és nem arról, hogy minél drágább legyen. Ajánlottam már sok ismerősömnek a Doktor Urat és a Veresdent fogászatot. Köszönöm kiváló munkájukat!

L Szilvia

Molnár Krisztina kiemelkedő segítőkészsége már az érkezéskor biztonságot és elégedettséget kelt a páciensekben. Pozitív kellemes környezet fogadott bennünket. Kezelőorvosaik minden esetben szakszerű és precíz munkájukkal gyermekemnek biztonságos környezetet teremtve végzik munkájukat a fogszabályozási folyamat alatt. Mira lányom eddigi tapasztalatai minden esetben pozitívak voltak.

Stuber Andrásné

Nagyon profi volt a fogkőlevétel, semmi fájdalmat nem éreztem, és szép lett az eredmény, bár nem fehérítés volt, mégis úgy látom, hogy fehérebb is lett! Köszönöm szépen Fancsali Mercédesznek a munkáját, kedvességét.

Kubus Gabriella

Nagyon alapos kezelést, ellenőrzést, pontos tájékoztatást kaptam. Kedves a doktornő, a dentálhigeinikus és az aszisztensek, recepciós kolléganők is. Mindenhol tisztaság van. Pontosan kezdődnek a kezelések.

Kondorosi Gergő

Regina nagyon kedves, precíz, figyelmes. Profi a munkájában és megjelenésében is. A recepción mindenki segítőkész volt. Elégedett vagyok a szolgáltatás színvonalával.

Dr Béres Attila

Lassan 20 éve a családi fogászatunk a VeresDent. Magas színvonalú ellátást kapunk itt köszönhetően a remek és kedves szakemberekből álló csapatnak, a rendelők korszerűen felszereltek, kellemes légkör uralkodik az intézményben. Speciális kezelések, a fogszabályzástól a szájsebészetig minden elérhető itt. Köszönjük, és csak így tovább!

Takács Rudolf

Teljesen megvagyok elégedve 4 különböző Doktornál is voltam önöknél és mindenki nagyon kedves, türelmes odafigyelő.Mert ha valaki retteg a fogorvostól az én vagyok.

Szabó Károlynél

Csak a legnagyobb megelégedettséggel nyilatkozhatok! Papp doktor úr és az asszisztense, Krisztina, valamint a recepción dolgozók mind-mind maximális kedvességgel, türelemmel, figyelmességgel viseltetnek a Páciensekkel szemben. Köszönet a munkájukért!

Székely László

Fancsali Mercédesznel voltam fogköveket tavolitott el. Teljesen meg voltam elégedve gyorsan, precízen, fájdalommentesen dolgozott. Teljeskörű tájékoztatást kaptam. Következő alkalmat le is foglalta nekem.

Pöczön-Máté Krisztina

Barátságos, segítőkész, családias hangulatú

Pappné Záhony Jolán

Professzionális orvosi ellátás, kezelés, széleskörű tájékoztatás, segítőkész, kedves, oldott légkör, mindenkinek ajánlom.

Kovács Gábor

Tetszik hogy az időpont egyeztetés rugalmasan müködik, figyelembe veszik az ügyfél igényeit is, a kapott időponthoz képest korábbi, felszabaduló időpontokról értesítenek.

János Marianna

Tisztelt Veres-Dent Fogászati Közpot Dolgozói! Több alkalommal jártam önöknél, előfordult néhányszor, hogy sürgős panaszom miatt jeletkeztem, de minden alkalommal maximális segítőkészséget tapasztaltam. A recepciós dolgozók munkája kíváló, csak pozitív tapasztalatom volt! Kezelőorvosom Dr.Pais Enikő munkája, hozzámállása példaértékű! De őszintén kifejezem köszönetemet minden orvos, szakasszisztens felé. Köszönöm a munkájukat!

Varjú Tímea

Bármikor voltam fogkő leszedésen,mindig fájdalmas volt,Mercédesz doktornőnél egyáltalán nem fájt! És semmit nem hagyott ott,csodálatosan letisztította és kedves volt nagyon! Mindig kérdezte minden rendben-e. Nagyon kedvesek az ott dolgozók,mindenki! Fogszabályozásra is járunk,nagyon kedvesek ott is a gyermekemmel is! Köszönjük a munkájukat!

Ancsa

A doktornő nagyon kedves, alapos, segítőkész volt a lányommal. Külöm köszenet neki, hogy a megfelelő fogmosásra, a technikára felhívta a figyelmét. Megmutatta a jó mozdultokat, elmondta mivel jár, ha nem mossa megfelelően a fogát. Nagy segítség ez egy tinit nevelő szülőnek, mert tőlünk sokszor bántásnak veszik, így most komolyan veszi már a lányom is a megfelelő fogmosást. Viszont ehhez kellett a barátságos hozzállása a doktornőnek, aki nem kioktatóan, hanem segítőkészen és szeretettel beszélt hozzá.

Nagy Krisztina

Nagyon kellemes hangulatú rendelő, segítőkész, mosolygós dolgozók, teljeskörű tájékoztatás és nagyon profi ellátás.

Törökné Kiss Tímea

Szakmai hozzáértés, precizitás, elhivatottság, figyelmesség, kedvesség.

Kiséri Norbert

Minden rendben volt, Dr.Göndöcs György fantasztikus szakorvos.

Károly István

Segítőkész és kedves volt mindenki.

Baka Károly

Nagyon elégedett vagyok

Kövesi Andrea

Nagyon kedvesek voltak a munkatársak. A beavatkozás fájdalommentes volt, éreztem az odafigyelést, az alaposságot és a szakmai hozzáértést.

Marylin Ball Brown

Our dental hygienist was very helpful, thorough and quick. The new waterjet teeth cleaning program is painless!